Főoldali rovat - AutóAkadémia
Mindent ki kell próbálni ! Az Új autó vásárlás törvényei! - 10.rész
2010-09-20 16:45:43

Ezt a fejezetet két rövid történettel kezdem. Kedves ismerősöm járt úgy, hogy egy érzelmi döntés következménye képpen vásárolt egy olyan új autót, mely nem felel meg személyes testi adottságainak. Vagy közelítsük, ezt inkább úgy meg, hogy lett volna olyan modell, mely jóval inkább megfelelt volna a kényelmi elvárásoknak. Olyan eset megtörténtéről is tudomásom van, amikor egy Francia kisautót, ugyanazon kissé újabb változatára cseréltek le, csak kicsit figyelmetlenül. Apróságnak tűnik, hogy hiányzik egy ülésmagasság állítás, szinte elhanyagolható a központi-zár távirányíthatósága, és csomagtér világítás szinte fel sem tűnik, de mégis a megszokás nagy úr, és otthon már kderűl, hogy mi minden nem azonos az előző autóval. Ez az állapot csak egy esetben következhetett be, mely úgy vélem végzetes hiba egy autóvásárlásnál.
Millió olyan szempont van a négykerekűek között, amiről nem lehet az íróasztal mögött tárgyalni. A kereskedő figyelmét is elkerülheti még a jó szándék ellenére is. Beszélünk központi zárról, de arról senki sem, hogy távirányítóval működik, vagy sem. Ha megvan a kiszemelt egy-két modell, mely mellett letettük a voksunkat, és minden gazdasági és egyéb tényező hasonló, akkor döntsön a próba. Írok néhány tényezőt, melyet mindenkép javaslok kipróbálásra.
• A vezetőülés komfortja. Lehessen úgy beállítani az ülés pozícióját, hogy mindenkinek, aki vezetni fogja, kényelmes legyen. Alacsony emberek különösen figyeljenek az ülésmagasság állításra.
• Az utastér további kényelme is fontos szempont.
• Kisgyermek esetén ISOFIX rendszer a gyermekülésnek.
• A csomagtér kihasználhatósága. Családok esetén fontos szempont. Nem csak a mérete számít a pakolhatósága is. Legyünk tudatában annak, hogy leggyakrabban mit teszünk a csomagtérbe és az alapján döntsünk.
• Ha gyakran síelünk, fontos lehet a síléc alagút.
• A vezetés élménye elsődleges szempont. Érezd jól magad a közlekedés közben!
• A kezelőszervek, műszerek jól olvashatósága, értelmezése.
• A gépkocsi viselkedése, útfekvése, rugózása.
• A motorzaj beszűrődése az utastérbe hosszútávon zavaró lesz.
• A gumik állapota, menet közbeni viselkedése. FONTOS, hogy amennyiben un. túltárolt gépkocsit vásárolunk akciósan, ez hatványozottan érvényes. A túltárolt autó az, amikor hosszú hónapokat tölt egy jármű a kereskedésben, vagy akár éveket is. Az ilyenekhez általában nagy kedvezménnyel lehet hozzájutni, de ne feledd a gumialkatrészek öregedése egy álló helyzetben is megvan. Ez menet közben erős zajt okozhat!
• A gépkocsi teljes belső komfortjára is figyelj. Ne legyenek felesleges zajok, hanghatások, zörejek. Ez sok minőségi követelményről árulkodik.
• A gépkocsi felszereltségének összehasonlítása a valósággal. Sok példa van prospektusok elírásával, aminek következménye, hogy amiről érdeklődünk, meg amit kipróbálunk teljesen más. Megesett ez már akár az ABS hiányával is, melyre nem derült fény a nyári gépkocsi átvételkor, csak télen, a jeges úton.
• A gépkocsi feleljen meg a garázs méreteinek. Akár néhány centiméteren is múlhat, hogy nem tudsz beparkolni. Megesett már!
• Próbáld a gépkocsi dinamikáját. Másra van szükséged, ha városi közlekedő vagy, és megint másra, ha leginkább az országúton autózol. A választásod az legyen ami ennek megfelelően viselkedik.
És még mindig nincs vége. Ha a próbaút is az elvárásaid szerint alakult, nos még ezután is vannak csapdák, nehézségek. Hamarosan folytatom.
Nyiri Péter


